TT3 / Párhuzamos vidékek 2018 / PAKS // FUGA

TT3_Paks_URBAN_2017 sm

Párhuzamos vidékek 2018 // A paksi Duna-part

BME Középülettervezési Tanszék, Lakóépülettervezési Tanszéki, Ipartanszék, Urbanisztika Tanszék hallgatóinak Közös kiállítása

Megnyitó: 2017.02.15. 18:00 FUGA

Az Urbanisztika Tanszék a 2017/18-as tanév őszi félévében a Tanszéki Terv 3 kurzus keretében egy összefüggő városi környezet komplex környezetalakításával foglalkozott, miközben kapcsolódott a tanszék DANUrB nemzetközi projektjéhez, mely a turisták és helyi közösségek által (újra)felfedezhető városi értékeket keresi a kisvárosaink Duna-partjain. A félév helyszíne Paks építészeti örökségekben gazdag történeti belvárosa mellett húzódó Duna-parti szakasz, melynek integrálása a város életébe a feladat elsődleges célja volt. A félév első felében elsősorban a csoportos munkán volt a hangsúly, ahol közös vizsgálatokkal ismertük meg a település természeti környezetét, településszerkezetét, településképét, majd a léptékek folyamatos szűkítése után jutottunk el az épület és közvetlen környezetének léptékéig. A vizsgálatok és a koncepcióalkotás szakaszában a hallgatók 4-5 fős csoportokban dolgoztak együtt, míg az egyes épületek tervei önálló vagy kétfős munkával készültek.

hallgatók:
VITÁLIS Fanny, TÁTRAI Anna, JÓFÖLDI Janka, KULCSÁR-KILYÉN Róbert, TÓTH Tünde, DOBOS Dávid, BEDŐ László, GODRA Orsi, SIMON Anita, KOPACZ Noémi, DECSÁK Petra, LIANG Peng Yu, ANTAL Vivien, MASA Rebeka, ANTAL Nikolett, HORVÁTH Bálint, VÖRÖS Augusztina, TÁLOSI Lilla, SIPOS Kornél, BARDÓCZI Alexandra, HEKSCH Tamás, CSUKA Hanna, ÉLIÁS Dorottya, ÜRMÖS Eszter, FUTÓ Lili, KÁLMÁN Adrienn, MURÁNYI Zita, NAGY Dóra

oktatók:
FONYÓDI Mariann PhD, VÖRÖS Tamás DLA, HERCZEG László (meghívott oktató); SZABÓ Árpád DLA (tantárgyfelelős)

Ezúton is köszönjük, a Paksi Polgármesteri Hivatal támogatását, különösen ELEKNÉ CSOLLÁNY Éva, CZINK Dóra és HORVÁTH András segítségét.